2012. június 19., kedd

Haul

Vége a sulinak, de a nyár még nem kezdődött el, szerdán lesz az évzáró, mit csináljak az átmeneti napokban? Nyilván vásárolni megyek :) Úgy terveztük, hogy tegnap elmegyünk Adrival a West Endbe, de nem sikerült végül, úgyhogy ma mentem. Először a Margit utcai Derby Lovasboltba néztem be, aztán a West Endbe.
A zsákmány

Azt olvastam, hogy attól lesz egyenes, és erős a haj, ha lósamponnal mossák. Elvetemült ötlet, de így is katasztrófa a hajam a sok vasalástól, mit árthat neki egy lósampon :D Úgyis menni akartam, legalább körülnézek. Gyönyörű lovagló nadrágok, csizmák, kantárok, kötőfékek voltak, de nem vettem semmit, mert nagyon drágák voltak. Inkább vaterázok magamnak :) Nem mertem mondani, hogy a lósampon nekem lesz, azt mondtam az eladó csajnak, hogy a lovamnak kellene, hogy versenyre szép fényes legyen a szőre. Megpróbáltak megvetetni velem egy bogárriasztósat, hogy 2 az 1-ben milyen jó már, de nincs kedvem szúnyogriasztó szagú fejjel mászkálni, úgyhogy végül egy kis üveges lósampont szereztem 590 Ft-ért. Majd kipróbálom, és megírom, hogy mit csinált a hajammal :D Ezen kívül vettem még egy Premiere idomkefét, de erről nem írok, mert nem sok lovas olvas beauty blogot :D Mindenesetre olcsó volt, egész nagy, és mégis csak 1500 Ft, ráadásul gyönyörű vöröses színű a fa, és alig hullik a szőr. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz használható.
Premiere idomkefe lovaknak

Ezután a Nyugati pályaudvar aluljárójában találtam olcsó körömlakkokat, vettem is egy fekete csillogós Moyrát, amiről azt ígérik, hogy matt, erre kíváncsi vagyok, mert a lakkban csillámok vannak. Milyen egy csillogós matt lakk? Vettem még egy pasztell zöld Moyrát is, majd írok róluk beszámolót, de a francia manikűr még tart. :) Ezután a dm-be mentem be, ahol egy Astor rúzst, és egy lazacszínű körömlakkot vettem, nekik külön bejegyzést szánok.


Évzáróra nem szereztem még felsőt, és csak hosszú ujjúm vol itthon, így a Bershkába is benéztem, és vettem is egy csodaszép csipkés fehér topot, 4595 Ft-ért. Bocsi a képek minőségéért, lemerült a fényképezőm, és a telómmal fotóztam. Remélem azért látszik belőle valami, majd csinálok jobb képeket :) A képeket kicseréltem jobbakra, ezeken már látszik is valami :) Majdnem szembe a Bershkával van egy Mirror nevű bolt, amibe valamiért még sose mentem be, most viszont igen, és 2500 Ft-ért szereztem a tophoz egy sima fekete hosszú ujjú felsőt, mivel késő estig fog tartani az évzáró, egybe lesz kötve a kórus koncertjével, amit az udvaron tartanak, szóval lehet, hogy hideg lesz.

2500 Ft a kardigán
4595 Ft a csipkés felső
Nem látszik amúgy, de a második képen van a szoknyán egy masnis öv, majd mutatok róla képeket, a Terranovában vettem a Jászainál van (4-6os villamos), 2000 Ft körül volt, de nagyon édes :)

Írok majd beszámolókat a szerzeményekről, addig is jó olvasgatást :)

Kriszti

5 megjegyzés:

  1. A lósamponra kíváncsi vagyok, hogy használ-e.
    A lakkok *-*
    A ruhák is nagyon jók. Főleg az a csipkép top.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszii <3 nekem is nagyon tetszenek, most töltöm a fényképezőt, hogy normális képeket csináljak :D

      Törlés
  2. Nagyon cuki a csipkés top :) a samponra én is kivi vagyok:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönööm:) jajj nagyon szeretem én is annyira szép :))) a sampont hétvégén kipróbálom :)

      Törlés
  3. De a kefe végülis mire való???? :D Én kíváncsi vok!!
    Meg a lósamponra is, ezt az ötletet amúgy honnan vetted?

    VálaszTörlés